A botorság visszataszító – válasz Szentesi kollégának

Stofi01

Az általam is – eddig – szívesen olvasott Szentesi-Zöldi László, a Mandiner oldalán igencsak belelovallta magát a sértődöttségbe, „Az irigység visszataszító” címmel irt cikkében.

(https://mandiner.hu/cikk/20200822_az_irigyseg_visszataszito?fbclid=IwAR3j8VYcVxxPnbkxVQTHe7xdCy10NYnLvkQ43aCIHh9NP_EXqqO8Og0PsiM#commentanch9345750)

Történt ugyanis, hogy nem vette jónéven ama kifogásomat, miszerint egy Fideszesnek nem illenék, egy Fidesz-ellenes politikus által, szavazatszerzés céljából elkövetett tettét úgy értékelni, hogy közhírré is teszi: a várható büntetés kifizetését is átvállalja. Ugyanis a Mi hazánkos Novák első dolga volt a rendőrségi intézkedés után. hogy a kormányt kezdte – mint eddig minden esetben – ócsárolni.

Nos, e kifogásomért Szentesi elővette a régi, jól bevált kommunista módszert: érv és vita helyett kijelentette, hogy középszerű írásaim vannak, száraz minden szavam, s fő rögeszmém, hogy másokat kritizálok. És mindezek mellett még irigy is vagyok summázta véleményét. Nos, az általa írásba foglalt irodalmi elemzésem, és eme jellembeli meghatározásom vitára sem érdemes, de még csak nem is haragszom érte. Hiszen nem engem, hanem önmagát sikerült – minimum előttem – vaskosan minősítenie, az eddigieket megfejelve azzal, hogy „ha ő egyszer kinyitja a száját, ha ő egyszer elkezd – rólam – beszélni”…, ezt is lehet, de ez a rágalmazás és fenyegetőzés amolyan  proli módszer, amibe szintén nem mennék bele. Rangon alulinak tartom. Ehhez még egy kis átkozódás is elkelt volna, és akkor echte kisebbségi stílusnak is beillenék.

Mert mire is lennék irigy, ha az irigység apró szikrája létezne bennem? Nos, a mai trágárista jobb-celebek esetében semmire. Mert nincs amire… Ugyanis, az én írói szabadságomat nem gátolja senki, és semmi. Ez pedig megfizethetetlen. Nem azt írom, amit szabad, amit engednek, hanem azt, amit gondolok. A nemzetért és a megmaradásért, a társadalomban megjelenő problémák miatt, és olykor a jobboldali média züllöttsége, méltóságvesztése okán gondolkodom és írok. No persze a jelenleg határnak nevezett vonalakon túl élő honfitársink érdekében is… Jól? Rosszul? Azt az Olvasó eldönti. Mások véleményére miért is adnék ez esetben?

Azt is írja Szentesi e nagy ívű, házmester stílusban fogalmazott méltatásban, hogy kóstolgatom. Őt is és a másik két írástudót is… akiknek fogadatlan prókátoraként hisztizett egyet a Mandinerben. Hááát… Isten őrizzen tőle! Vagyok már olyan öreg, hogy ne foglalkozzam ifjú és tapasztalatlan kollégákkal, még kóstolgatás szinten se. Ugyanis sem Szentesi, sem a másik két, Szentesi által megvédett – de miért is kell tőlem megvédeni őket – kolléga sem érdekel. Igaz, látszólag egy oldalon állunk, csak ők is másképpen és én is másképpen. Nekem az nem tetszik, ha botorságot csinálnak, mondanak, vagy amikor éppen nem azon vihognak, hogy Bayer milyen szellemesen trágár. Nekik meg az nem tetszik, ha őket bírálom, mert épp a Fidesz ellenes párt elnökhelyettesét kasserolják nyilvánosan, tömeges szimpátiát remélve ettől – Fideszesként… de már ez sem érdekel. Majd 2022-ben, a választások után megbeszéljük.  

Az sem érdekel különösebben, hogy mit mondana el rólam Szentesi… Mert én nyugodt vagyok, ha szakmai és nemzeti ügyben gondolt árulkodni rólam. Én nem voltam a Népszabadságnál 5-ös számú Fideszes pártkönyvvel, és nem is írtam ott a Horthy-temetés ellen vérbolsi műfajú cikket. Nem voltam liberális, nem voltam „megtévedt kommunista”, s nekem nem kell azzal mosakodnom, hogy „meg kellett járni azt az utat, ami végül a nemzeti oldalra vezetett”… néhány köpönyegcserével. Tehát, ha a lelkiismeretemet, eddigi csaknem negyven éves újságírói pályámat veszem alapul, akkor sem vagyok irigy, mert a köpönyegforgatás nem irigylésre méltó. Mint a jobboldali újságírói trágárság, és az ebben rejlő önlejáratás sem az! (Ezt csak Szentesi egyik védencének stílusáról vagyok bátor megjegyezhetni.)

Semmiben nem vagyok irigy, és azt hiszem soha, senkire nem is voltam. Szakmailag pedig végképp nem… Mert az én „bizonyítványomat” az Olvasóktól kapom nap-nap után.  

Így tehát, egy életre befejezhetjük a diskurzust Szentesivel. Nem írok vitát, hanem diskurzust… mert egy „bizonyos szint alatt” az ember nem vitázik. Az eddig eltelt 63 évemben épp elég volt az efféle, Mozartról szóló, házmesterekkel folytatott kényszerű vitákból…  

Azt azonban nem ígérhetem, hogy a tőlem megszokott „száraz, stílustalanul kóstolgatós, másokat bíráló stílusommal – ami „középszerű és csikorgós, fűrészporos és unalmas” –, nem emelek szót, ha a Hazáról, a Nemzetről és a magyar keresztény megmaradásról, Orbán Viktorról, és a 2022-es választás számunkra pozitív végeredményének fenyegetettségéről van szó.

Stoffán György

https://stoffangyorgy44.blogstar.hu/./pages/stoffangyorgy44/contents/blog/99278/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?