Káosz és tanácstalanság avagy – mégis van jó megoldás a távoktatásra!

Stofi01

Ki-ki, bírálja, mások elégedettek azzal, amit az oktatási kormányzat tesz a távoktatás ügyében. Az bizonyos, hogy nem tökéletes – mert nem is lehet az –, amit ma látunk, tapasztalunk az otthon tanuló diákok és szülők körében. Feltettük a kérdést Zsebe Szabolcsnak, a Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Iskola informatikus rendszergazdájának, aki a távoktatásban Magyarországon egyedül és elsőként saját rendszert dolgozott ki és állított fel:

  • Van-e egyáltalán tökéletes és zökkenőmentes megoldás ebben a ránk szakadt drámai helyzetben?
  • Zökkenőmentesen – sem a mai helyzetet tekintve, sem más időkben –, nem lehet egyik pillanatról a másikra kiépíteni a távoktatást országosan. Ennek egyik oka, hogy az állami szektorban dolgozó tanárok nagyobbik részének fogalma sincsen, hogyan kellene oktatni digitálisan. A legtöbb pedagógus úgy gondolja, hogy megvan neki az elmúlt évekből minden tanterv, amit szépen valamilyen formában átküldi a szülőnek, és a szülő, mint kollégává vált pedagógus majd megtanítja az anyagot. Ez pedig nem megy, hiszen a szülő nem pedagógus. Ezen kívül a tanárokat nem érdekli, hogy hány gyerek van otthon, van-e megfelelő mennyiségű gép, ezért rengeteg tanulnivalót ad fel. A másik probléma, hogy a pedagógus nem kap megfelelő eligazítást a digitális tanításhoz. „Használd ezt vagy azt, adj fel ennyi, ilyen vagy olyan feladatot, ebben a formában és ebben a rendszerben… Ma ahány tanár, annyiféle elgondolás, annyiféle feladat és annyiféle oktatási irányvonal és annyiféle szoftver. Ebből adódik a káosz mindenütt. Emellett meg kell említeni, hogy sem a Facebook (ami nem egy esetben tiltja le az osztályoldalakat vagy azokból egyes tanulókat, mert esetleg az anyuka Google-jében csináltak neki tanuló Facebook oldalt – és ez sérti a közösségi irányelveiket… tehát letiltják a gyerek oldalát, amire a pedagógustól jönne a feladat. Hogy lehet így tanulni?
  • Ezzel szemben mit tud az a rendszer, amit az Ön kidolgozott és az iskola hosszú évek óta eredményesen használ, kivívva magvának az „ország egyik legjobb iskolája” címet, amellyel sok szülő tüntette ki a tanintézményt?
  • Nos, ez a rendszer sem egyik pillanatról a másikra vált tökéletessé, használhatóvá, hanem az évek során a tapasztalatok és a kínlódások árán született meg. Hosszú időbe telt, amíg tesztelni tudtuk a diákok és a szülők felé is mind a kezelés elsajátítását, mind a hibalehetőségek kiszűrését. Így lett óriási tapasztalatunk és rengeteg ebbéli információnk. És így vált az iskola ebben országosan a legjobb, és az egyetlen tanintézménnyé, ahol egy kialakult és stabil rendszerben „távoktatunk” a világ minden táján magyar gyermekeket.

Az Oktatási Államtitkárságnak nincs ebbéli tapasztalata. Ők kigondolnak valamit, és az vagy működik, vagy nem.  Mi kidolgoztunk egy központi rendszert, amely megfelel a kommunikációnak, az oktatásnak, pedagógusnak, szülőnek és gyermeknek egyaránt. Ennek a magja egy bárki által telepíthető, beállítható tartalomkezelő rendszer.  Ebbe építettük bele azokat az elemeket, amelyekre egy iskolánál szükség van. Ezt ki lehetne építeni igen gyorsan országos szinten, ahogyan az önkormányzati, közigazgatási és államigazgatási rendszerek működnek. Ma össze kellene hívni egy százfős tanári teamet, amely egy hónap alatt a Nat szerint kidolgozná a tantervet, és ezt nem napokra lebontva adnák ezen a rendszeren keresztül a diáknak, hanem például heti vagy kétheti bontásban. Addig volna idő az országos hálózat kiépítésére. Mi ezt ajánlottuk fel az államtitkárságnak, de azt a választ kaptuk, hogy” erre semmi szükség”… ha nincs hát nincs… Mi megtettük azt, amit kötelességünknek tartottunk.

  • Mennyi idő alatt tudja elsajátítani a szülő és a pedagógus az Önök rendszerének a kezelését, technikáját?
  • Végtelenül egyszerű és értelemszerű. Szerintem fél óra elég az egyedi belépési kóddal való megnyitás után arra, hogy használják a rendszert. Hiszen áttekinthető és világos az egész. Mindenkit lehet azonosítani és úgy átadni a tanulóknak a feladatokat, de egyénileg értékelhetők is a produktumok. Leegyszerűsödne a pedagógus feladata is, hiszen a kerettanterv szerint sokkal könnyebb osztályonként és akár egy hónapra előre kiosztani a munkát a gyermekeknek.
  • Alkalmas például egy online óra megtartására?
  • Ebben még segítségünkre van a Skype csoportos tevékenység, de dolgozunk azon, hogy a rendszer képes legyen ilyen feladatokra is. Mindazonáltal a lényeget abban látnám, hogy a Nat alapján legyen egy egységes tanterv, amellyel, és amelynek alapján a pedagógusok nem önhatalmúlag tanítanak úgy és azt, ahogyan és ami eszükbe jut, hanem letisztult iránymutatást, kerettantervet kapjanak a munkájukhoz.
  • Lehetséges-e például online érettségizni ebben a rendszerben?
  • Csak ellenőrizhető élőkép- és hang lehetőségekkel. Úgy megoldható… Ez technológia kérdése.
  • Hogyan sikerült a mai súlyos helyzetben a nappali hallgatókat integrálni a távoktatási rendszerükbe?
  • Egészen egyszerűen. Generáltunk számukra személyes belépési kódot és már használják is a rendszert. Semmilyen megkeresés nem érkezett azon kívül, hogy a szülő esetleg rossz jelszót írt be, és azt kellett korrigálni. A mi rendszerünk lényegesen egyszerűbb, letisztultabb és persze hatékonyabb is, mint a Kréta… amit nem a távoktatásra találtak ki.
  • Ma az oktatás a Messengeren, a Facebookon, a ki tudja milyen közösségi és levelező felületeken folyik… a szolgáltató, illetve az e felületek tulajdonosainak a kénye-kedve, vagy a hálózat teherbírása, a Wi-Fi erőssége szerint, ám ez így nem biztonságos. Volt-e fennakadás az Ön által felállított és hét éve sikerrel működtetett rendszerben?
  • Nem, nem volt. Ez egyféle rendszer, egyféle szabályokkal és egyféle kezelési móddal. Ez megvalósítható országosan is, a kidolgozott Nat alapján, országos rendszerben, ahol megjelenne hetenként, tantárgyanként és évfolyamonként, hogy „ez a feladat a következő hétre”… a tanár pedig ebben a rendszerben a saját elképzelése szerint kiadná a heti feladatot a hallgatóknak. Így jutna elég idő az értékelésre és a következő hét előkészítésére… Új rendszert nem lehet a nulláról felépíteni, tesztelni, kijavítani úgy, hogy az használható legyen. Vannak azonban élő és működő központi rendszerek, amelyekre, vagy azok mintájára ki lehetne terjeszteni országosan mindazt, amiről most beszéltünk… tehát, egy központi rendszerben minden iskola kapna egy önálló weboldalt, amellyel a fentiek szerint nem csak ilyen drámai időszakban, de általánosan is működhetne a távoktatás, az értékelés és – csak a mai helyzetre vonatkoztatva mondom – az érettségi is. Hiszen azt érettségi elmaradása mind a diákoknak, mind a felsőoktatási intézményeknek megoldhatatlan problémákat okozna… de ez már egy másik téma, és nem az informatikus dolga…   
  • Köszönöm a beszélgetést…
https://stoffangyorgy44.blogstar.hu/./pages/stoffangyorgy44/contents/blog/92173/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?