Stoffán György: A Koronavírusról – kicsit másképpen…

Stofi01

A 21. századi atra mors, azaz a félelmetes halál még nem mutatta ki igazán a „foga fehérjét”. A szemlélődők, s akik mindent „jobban tudnak”, nagyokat röhögnek azokon, akik élni szeretnének, és ezért előre gondolkodva bevásárolnak, fertőtlenítő szerekkel, tartós élelmiszerrel látják el környezetüket, családjukat. Mindenki fél, és joggal teszi, hiszen volt már példa arra a történelemben, hogy egy-egy vírus keményen megtizedelte Európát. Különböző teóriák látnak napvilágot arról, hogy ki és miért, hogyan és meddig akarja gyilkolni az emberiséget, ám ezektől a teóriáktól sem a vírus nem szűnik meg, sem biztosabb nem lesz a túlélési esély. Tehát ma, fölösleges ilyesmiken rágódni. A tényekkel, a veszéllyel kell szembenéznünk, s meg kell találni a lehetőséget pánik és szorongás nélkül a túlélésre.

Amiről viszont nem esik szó, az maga az ember, az emberi lélek, a hit ereje, és az imádság, az Istenhez fordulás, mint lehetőség.

Az 1300-as évek rettegett vírusának idején, majd a későbbiekben is ránk-ránk törő betegségek drámai korában az egyházak nyíltan szólították fel az embereket lelkük megmentésére. Figyelmeztettek arra, hogy Krisztus parancsait betartva sokkal nagyobb esélyük van a túlélésre, de lelkük megmentése a legfontosabb, hiszen a test halála után is van élet… Csak másképp, másutt. Ahogyan erről Jézus oly sokszor beszélt. Igaz, ennek az életnek a lehetősége nem ingyen kapott lehetőség. Ehhez, egyszerű parancsok szerint kellene élni, amolyan emberi használati utasítás szerint, s ez biztosítja az örök életet. Meghalni bármikor lehet, s nem tudjuk sem a napot, sem az órát. Tehát nem egy vírus, egy fenyegetettség miatt és okán kellene úgy élni, ahogyan Jézustól tudjuk, hanem mindig. Vírus és fenyegetettség nélkül is.

Akinek hite és elkötelezettsége van, annak könnyebb szembenézi a megpróbáltatásokkal, hiszen nap, mint nap tapasztalja Isten irgalmát, szeretetét. Az atyai jóság soha nem hagyja el azt, aki ennek a szeretetnek befogadója. A népek hamarosan rájönnek az igazságra, újra megtalálják a hit nagyszerűségét, s talán meg is tartják azt. Mert nélküle, Isten nélkül sem túlélni, sem meghalni nem lehet.

Ma minden hívő keresztény-keresztyén embernek nagyobb feladata van, mint az orvosoknak. Példát kell mutatni, felvilágosítani kell embertársainkat, és meg kell nyugtatni az aggódókat, a félelemmel teli lelkeket. S talán még imádkozni is meg kell tanítani azokat, akik a mai világ hívságait, a személyes előnyöket, célokat, a test örömeit, a vagyonszerzés ostoba és mindent semmibe vevő kielégültségét többre becsülték – eddig –, mint az emberiességet, a szeretetet, a kitartást, az alázatot, a hűséget. Most, ha ez a fekete halál ránk támad, akkor mindenki megtanulja ismét, mint a történelem során annyiszor, hogy hová kell fordulni, ki az, aki segíteni tud, aki megnyugvást ad a bajban és a gyötrelmekben.

Jobb volna persze, ha csak egy átmeneti és a média által felfújt ügyről beszélnénk, de sem az eddigi statisztikák, sem a vírus terjedésének a ténye nem erre enged következtetni.

Mi hát a feladat ebben a helyzetben? Egyszerű. Minden keresztény-keresztyén, Krisztust követő ember, saját egyházának parancsai szerint nézzen magába, s próbálja rávenni környezetét is arra, hogy: tudjunk bocsánatot kérni, tudjunk megbocsájtani, tudjunk alázattal és megértéssel közelíteni a másik emberhez, hogy ne essék nehezünkre segíteni a rászorulókon, tudjunk szeretni és tudjunk adni, ha van miből… hiszen ha menni kell, nem teszik mellénk, amink van. Azonban a keresztény emberi viselkedés, Jézus ígérete szerint nem marad a mennyei Atya jutalma nélkül. Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be az Isten országába” (Mt 18,3) – mondta, ahogyan arra is figyelmeztetett, miszerint „könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” (Mt. 19,24.)…

Nem nehéz tehát nyugalmat találni, csak egy csöppnyi hit, egy őszinte fohász és a Teremtő Istenbe vetett rendíthetetlen bizalom kell hozzá. Semmi más! Mert a vírus a lelket nem öli meg, s a test nem ér annyit, hogy az örök életet kockáztassuk miatta… mindehhez pedig csak bűnbánat és segítségkérés kell…

Most a Nagyböjt, a bűnbánat ideje van… ami hitünk szerint a Feltámadás örömével ér véget.

Jó volna, ha a keresztény-keresztyén egyházak utat mutatnának rettegésben élő, félelmekkel teli, kishitűségükben hitehagyásra is képes híveiknek… ahogy az orvos sem hagyja kétségek között azt, aki hozzá fordul segítségért…

Tehát, egymás iránti, krisztusi szeretettel mindenkinek könnyebb elviselni az elkövetkezendő – feltehetően életünkben először tapasztalt –, fájdalmakkal és szorongással teli időszakot.

 

"E siralomnak völgyében
Kik nyavalygunk nagy ínségben
Hozzád sóhajtunk mennyégbe,
Hol vagy örök dicsőségben."

------------------------------------------------------------------------

"Ha a nehéz időkben Elcsügged a szívem,
Vigasztalást igédben, Uram, te adj nekem!
Ha kétség közt hányódom És mentségre nincs módom, 
Te tarts meg, Istenem!"

 

https://stoffangyorgy44.blogstar.hu/./pages/stoffangyorgy44/contents/blog/90991/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?