Az Úz-völgyi védőfólia és Attila hunjai…

Stofi01

Az oláhok magukból kikelve hisztériáznak, a Romania Mare párt egyik vezére pedig választási csúcskampányt csinált az Úz-völgyi magyar katonatemetőben történtekből, és abból, hogy állítólag jól megverték a magyar huligánok, akiket úgy jellemzett, hogy „rosszabbak voltak, mint Attila hunjai”.  Az esetet hosszú élő videóban ecsetelte, úgy hazudozva, mintha könyvből olvasná. Ez azonban nála teljesen kizárt. Mármint az olvasás… Az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen ezen az egész histórián, mert a maga nemében talán a világon egyedülálló – egyelőre –, hogy egy nemzet sírkertjét nacionalista, fasiszta őrületében gyűlöletkeltésre használja egy másik nemzet, amely a Magyarországon található valós román katonahősök sírjaival egyáltalán nem foglalkozik. A nevetséges pedig az, hogy ország-világ előtt bebetonozzák azt, ami eddig róluk világszerte is ismert volt. Nevezetesen, hogy ők mindig, mindenben egyféleképpen tudnak csak viselkedni. Vlachul… azaz dákul… nem! Oláhul.  A hazudozás, a lopás, tömegben vad gyilkos hajlam, egyedül pedig a meghunyászkodó talpnyaló…

Rettegni is tudnak, sőt, a magyarok védelméért is könyörögnek, ha bajban vannak. Ilyenkor azonban, amikor kampány van, mesterien értenek a gyűlölködéshez, és összeverődve támadnak ismét, mint nemzeti hősük, Jankó Ábrahám Zalatnán és Gyulafehérvár környékén 1849-ben.

Egy régi történet jut eszembe a mai „román viselkedésről”.

’89-ben, a forradalom idején, néhai Réthy Mihály református lelkész-barátom Parajdon befogadta az ortodox papot, szépen összehajtott oláh zászlajával együtt, nehogy valamelyiknek baja essék. Néhány nap múlva megköszönve a védelmet elment, s a legnagyobb meglepetésemre két napra rá, egy bukaresti TV-adásban tűnt fel, ahol azt hazudta, hogy őt Parajdon megverték, és mutogatott egy sáros megtépett oláh zászlót is, amelyről azt állította, hogy a parajdiak gyalázták meg, taposták sárba. Misi bácsi ezt látva, mondta ki az igazságot: „Nem kell ezeknek hinni, mert soha nem fognak megváltozni. A románok, románul viselkednek minden esetben. Ez a dák-oltyán genetika.” 

Nos, az Úz-völgyében is ez a genetikai torzulás okozta az egész problémát. Hiszen eddig békében nyugodott ott a magyar honvéd, s tíz kilométerrel arrébb az oláh katona. De az oláh nem tud békében élni és immár száz esztendeje retteg a magyaroktól. Legalábbis úgy tesz. És nem veszi észre, hogy az ő fajtája is, meg a magyar is fogy, s helyét egy-két évtized múlva olyan fergeteg fogja feldúlni, amelynek nyomán nem marad sem magyar, sem oláh katonatemető. Mert az oláh nem veszi észre, hogy őt a magyar házőrző sem ugatja meg, s nem bántja senki, ha ő nem kötődik egyre aljasabbul, kihívva maga ellen a sorsot, a magyarok és székelyek haragját. Az oláh rettegés száz év alatt politikai ars poeticává lett. Innen indul és ideérkezik vissza minden. Ismétlik a bevonulásokat, mocskolódnak és féltik Erdélyt, miközben Iohannis Klausescu félmillió pakisztáni „vendégmunkást” fogadk be a kétmillió kivándorolt román helyébe… Igaz, ez Dormánfalváról és Bukarestből nem-igen látszik. Hiszen tőlük Európa igen messze van. Mármint a régi Európa. Az új, a szép színes már ott toporog a repülőtéren, a kikötőkben és várja, mikor szabadítják rá a saját nemzetüket megsemmisíteni akaró románokra.  

A legaljasabb módszer és a legaljasabb cselekmény tehát, amit tettek a maguk ortodox babonaságában, ortodox püspökük, Andrei vezetésével és ötlete alapján. Sírokhoz nyúltak, holt lelkeket gyaláztak meg, azok békéjét zavarták fel aljas és becstelen – román – módon. Ezért pedig nem a székelyektől és nem a magyaroktól kapnak büntetést, hanem Istentől.  

Tőlünk csupán védelmet kapott az a néhány betondarab. Mert nem szemeteszsákot húzott a jó magyar műemlékvédő, e tévedésből idehozott betonkeresztekre, hanem védőfóliát. Hiszen az oláhoknál hamar válik műemlékké még a vasbeton is… mint látjuk a néhány éve épített ortodox templomok „műemlék” feliratain és a szakmányban felállított útszéli keresztjeiken. Történelem nélkül ugyanis műemlék sincsen… illetve van, de az éppen olyan csinált – román – műemlék, mint amilyen a Lancrajan-féle csinált dák-román őstörténet.

Meddig tart az Úz-völgyi valch sírgyalázás? Nem tudhatjuk, hiszen a hargita-kovásznai ortodox püspök, „őszentsége” Andrei, ezt majd a „marosfői oláh tusványoson” dönti el, s ott talál ki újabb és újabb aljasságokat e Székelyföldön „üldözött kisebbség” elkeseredett vezetőivel karöltve.

Egy dolog azonban bizonyos: nem érdemes megvédeni az időjárástól az oláh műemlékeket, mert a mi védőfóliánk azonnal szemeteszsákká degradálódik a szemükben…

Stoffán György

https://stoffangyorgy44.blogstar.hu/./pages/stoffangyorgy44/contents/blog/73052/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?