Önjelölt „nemzetmentők”, honvesztő „hazafiak”… EU választás 2019.

Stofi01

Választási kampány van, de ha nem lenne, akkor sem volna béke és nyugalom Magyarországon, mert a pénzéhség és a kapzsiság, no meg az emberi hülyeség felülírja a hazaszeretet, a békevágy és a kiegyensúlyozottság lehetőségének vágyát. Ma, aki nincs vezető pozícióban, nincs a húsosfazék mellett, az oda akar kerülni. És ezért ebben a nagy Kárpát-medencei vágykohóban nincs rend és egyetértés, nincs összetartás és ezért nincs béke sem. Lehetne, de akik a törvényt lennének hivatottak betartatni, azok sincsenek hivatásuk magaslatán. Hiszen amikor olyan párt indít az Unióba egy köztörvényes bűnözőt, amelynek pártvezére lövette a békés tüntetőket ’56 ötvenedik évfordulóján, és a párt „első rendű” delegáltja is érdekes családi háttérrel és múlttal rendelkezik, és ezt engedi delegálni, az e tervet megvétózni is képes grémium, akkor elmondhatjuk, hogy a legfelsőbb szinten is erkölcstelen, bűnpártolók hoznak döntéseket.

Hasonlóak voltak már korábban is, de egytől-egyig minden esetben a balliberális oldal javára történt az erkölcstelen döntés. Ebből látható, hogy hol áll a hazai joggyakorlat… de ez, egy másik cikk lesz.

Most inkább a Jobbik 2.0 pártról, azaz a Mi hazánkról ejtenék szót, mert nem mehetünk el szó nélkül amellett az „erkölcsi nagyság” mellett, amelyet gyakorolni akarnak a Jobbikból kivált, de ott sem nagyot teljesítő percemberkék. A párt magával vitte a Jobbikból a rendbontás, az anarchia kottáját, és most az öndicsérő pártelnök az egyszer már bevált kottából akarja eljátszani a nagy történelmi művet. Ismételni akarja Szabó Albert, Bácsfi Diana és Vona Gábor „nagymagyar”, „nagynemzetmentő” szólamait, s éppen úgy lázít Erdélyben is, mint korábban tette másik mundérban – akarom mondani, köpönyegben. Hiszen a hülyíthető, és elégedetlen szavazótábor megvan, de a szavazótábor, mint a Jobbik idején, ma sem lát az orránál tovább.

Segítek, ha szabad… Egy politikus – ha igazi magyar politikusról beszélünk –, nem változtatja semmilyen indokkal és érdekből a haza iránti elkötelezettségét, mint tették a mai „Mi hazánkos” pártvezetők egytől-egyig, Vona mellett hosszú ideig kiállva.

A Jobbik vezetésében és elnökhelyettesi posztján ott volt mindegyik mai pártvezető, s együtt szavaztak a nemzet ellen Gyurcsány pártjával és a többi ellenzéki-liberális párttal. A végsőkig kitartottak Vona mellett, majd amikor feltételezhetően megkapták a rávalót és az utasítást, akkor kiváltak a liberális Jobbikból, és megalakították jelenlegi pártjukat. Hiszen látható lett, hogy a Jobbik a bányászbéka fenekével egy szinten van, s onnan már nem lesz lehetősége parlamenti pártként funkcionálni. Így minden képviselőjük elesik attól a bevételtől, amely a megszokott havi egymilliót biztosítja a semmittevésért. Kellett tehát egy nagy levegőt venni, leporolni a régi kottát és elkezdeni a cigányozást, a zsidózást, és az "Erdélyezést", azaz mindent, ami ma, és a Jobbikos időkben – sokakat megtévesztve – hatásos volt, és ma is az.

Ismét megalakult a már korábban is létező gárda, csak most másképpen hívják. Tóth pártelnök a rendőrségi tiltás ellenére vonultatni akarja az új gárdát, amivel súlyos következményeket generál a cigányság és a magyarság között, hiszen a vonulás helységének alpolgármestere világosan leírta, hogy ott nincs szükség a cirkuszra, ugyanis megoldották a helyi problémákat. A lényeg és a cél, a még meglévő rend felforgatása olyan emberek közreműködésével, akik korábban egy másik zászló alatt ugyanezt tették, majd kifordulva magukból egy darabig – Vona irányításával – liberális szocialista elveket vallottak, mert az ma nem hoz pénzt, visszaálltak az eredeti nyilas irányba és megalapították az új pénzígérő pártot.

Hasonló a helyzet a határon túli ártó szervezkedéssel is. A HVIM magalakítása és a határon túli fiatalok lélektelen és felelősségvállalás nélküli lázítása is Tóth-Toroczkai elnök műve volt, amelynek ma két áldozata román börtönben van, de akikért a mára pártelnökké avanzsált Toroczkai semmit nem tett, hiszen nem az volt a feladata, hogy megvédje a felbujtottakat, hanem az, hogy cirkuszt csináljon Erdélyben is. Mert nem biztos, hogy okos dolog volt odaállítani a fiatalokat a kézdivásárhelyi Gábor Áron szobor elé „Erdély nem Románia” feliratú molinóval… ez éppen olyan, mint a Patrubány-Drábik féle MVSZ és Országos Trianon Társaság, amely aláírást gyűjt Trianon felülvizsgálatáért, de a magyar népet gyűlölő, ellene szavazó Webernél, Bajorországban ócsárolja, a kormányt, a NVB-t és magát a miniszterelnököt. Azaz, mindegy milyen áron, csak a saját érdekeit, a saját ostobaságát és bosszúját fejezhesse ki, mert akkor lesz igazi botrány, békétlenség és gyűlölködés… Toroczkaiék pártja Erdélyben (Erdély a mi hazánk néven) Orbán Viktor ellen uszít, mert a magyar miniszterelnök nem az érzelem alapján, hanem a politika logikája szerint, azt kérte az erdélyi magyarságtól, hogy a magyarok parlamenti pártját támogassák az EU-s választáson.

Valahogy úgy tűnik, hogy Toroczkai Jobbikból Jobbik 2.0-ra vedlett pártja, a Jobbik, az MVSZ, Drábik Társasága és a jól fizető Unióba-jutás érdekében felkarolt pártja, az LMP, a DK, a Momentum és a szocik, valamint az összes szocialista és liberális párt feltételezhetően egy helyről kaphatják az utasításokat. Hiszen mindegyik a káoszt, a belső biztonság felborítását, a hazaárulást (idegen hatalomnál, hazája elleni hazug gyalázkodást) tarja elsődleges feladatának, miközben egyikük-másikuk, a haza és a nemzet érdekeire hivatkozik, mint ügyeletes „nemzetmentő” gittegylet. 

A veszély azonban minden lekicsinylés ellenére nagy. Mert a bomlasztás, a gyűlöletkeltés, a nagy többséggel megválasztott kormány elleni hazudozás és külföldi panaszkodás, valamint a Drábik-féle Trianon Társaság május 26-iki választási bojkottja olyan bűnök, amelyeket sem megbocsájtani, sem elfelejteni nem lehet és nem is szabad. (Aki nem megy el szavazni, az a migránsok "szabad áramlását" teszi lehetővé! Drábikék tehát ezt akarnák...?) Ám, nem az ócska kis gittegyletek nagyhangú tudós „előadói” számítanak egyenként, hanem az egész liberális, világhatalom által parancsolt konglomerátum, amelyet egy irányból, egy logika szerint irányítanak.

(Hiszen ahhoz, hogy a magyarokat továbbra is antiszemita csőcseléknek tarthassa a liberális európai vezetés, kell az is, miszerint az MVSZ sajtószolgálatának facebookos oldalán egyre több a zsidózás... és mert ők, és róluk azt képzelik, hogy még mindig a magyarokat képviselik,  a primitív zsidózást is összességében a magyarságnak tulajdonítják. A kormányt azzal köpködik, hogy kiáll a zsidók és Izrael mellett... ezzel pedig az új fasisztácskáknak kedveznek... Patrubányék a nemzettel szemben, kommunista módszerekkel, a tűzzel játszanak.)

Ez a logika nem magyar és nem keresztény… mert ellenségeskedésre, gyűlölködésre, a keresztény magyar haza és a béke ellen uszít… 

A fentiekről szerettem volna interjút készíteni és beszélgetni Toroczkaival, de messenger üzenetemre nem kaptam választ. Így, a választások előtti helyzetről az ő megkérdezése nélkül voltam kénytelen írni... 

Stoffán György

https://stoffangyorgy44.blogstar.hu/./pages/stoffangyorgy44/contents/blog/72917/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?